• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

 Üdvözlünk a vecsési Zeneklub hivatalos honlapján!

Ez nem egy vacsorázóhely (persze akad bőven nassolnivaló és sokféle ital is), a háttérben szóló halk zenével. A zenekarok színpadon játszanak, helyben rendelkezünk ének és basszus alappal is. Jelenleg 50 főt tudunk asztalhoz ültetni, de nem ritka, hogy még feleennyi állóvendégünk is van. Törzsközönségünk egy része maga is zenész.

1998. december 5-én szólaltak meg először a vecsési Zeneklubban a hangszerek, tehát elmúltunk hét évesek. Mint korábban, így most is, nagyszabású nyereményjátékkal ünnepeltük meg születésnapunkat. A nyereményjátékban való részvételhez látogatóinknak egy tesztet kellett kitölteni, a kérdések pedig az elmúlt hat évre tekintettek vissza. A helyes válaszokhoz nekünk is összesítést kellett készítenünk az elmúlt hat évről, s íme néhány adat:

az első hat évben több, mint 100 zenekar lépett fel színpadunkon, a teszteredmények alapján a legemlékezetesebb bulikat a következő zenekarok adták:

  • Belfegor
  • Hellions
  • Happy End Band
  • Roxérum

Várjuk minimum 1 óra 20 perces műsorral rendelkező zenekarok és rajongóik jelentkezését!

 

 
 

Programok

2012 Február 4 Happy End Band
2012 Február 17 Have-Rock Band
2012 Február 18 Surprise és T.M.H
2012 Február 24 Éber Álom és Fleet Street
2012 Február 27 Cool Head Clan
2012 Március 3 Farsang
2012 Március 17 Stress
2012 Március 31 Pál Andris 


beck:loser


bjork:human behaviour


harag fiai group:we're not gonna take it